Végső búcsút vettünk Burda Sanyi bácsitól

Amikor 15 éve megismertem, már idős embernek láttam. Mosolygós, kedves, örökösen tréfálkozó bácsinak.


Várpalota 1988-ban testvérvárosi kapcsolatot létesített Wolfsberggel, hamarosan megjelent a városban Burda Sanyi bácsi is, aki jól beszélt magyarul és németül is, szívesen tolmácsolt.

Sanyi Bácsi, másként Alexander Burda magyarként született Petrozsényban 1923-ban. Húszéves korában katonaként elsodorta a világháború, a német csapatokkal a „rugalmas visszavonulás” közben egészen az ausztriai Wofsbergig, ahol amerikai fogságba esett. Itt ismerkedett meg egy ifjú osztrák hölggyel, akit később feleségül vett, és hű társa volt annak haláláig. Felesége sokat betegeskedett évtizeden át ápolta, gondozta.

Sanyi bácsit mindenki kedvelte. Soha nem érkezett apró ajándékok nélkül, legtöbbször kozmetikai mintaanyagokat osztogatott, ki tudja, mi volt a forrása, de sohasem fogyott ki belőle. Ha kellett, reggeltől estig kísérgette a kiránduló csoportokat, miközben megállás nélkül mesélt régi történeteket, viccmesélésben utolérhetetlen volt.

Sanyi bácsi 1980-ig nem mehetett haza szülővárosába, Petrozsényba. Amikor haza látogatott, régi osztálytársai megkérték, hogy csak titokban találkozzanak, mert féltek a megtorlástól. Sanyi bácsi ettől kezdve, ha haza ment, így üdvözölte régi ismerőseit: „Ne haragudj, hogy találkoztunk.”

A sors véletlen fordulata, hogy Várpalota másik testvérvárosi kapcsolata Petrotzsény városa lett. Az ide érkező delegációk tagjaiban Sanyi bácsi felismerte régi ismerősei gyermekeit. Megható találkozások voltak ezek. Ettől kezdve már magyarul, románul és németül fordított.

Várpalota tiszteletét és szeretetét azzal fejezte ki, hogy Burda Sanyi bácsit díszpolgárrá választotta.

Sanyi bácsinak nem volt diplomája, jól jövedelmező szakmája, egyszerű raktárosként kereste a kenyerét, de emberségével, személyes varázsával határokon átívelő barátságokra és tiszteletre tett szert.

Most, amikor 87 éves korában végleg megpihent, lerótta tiszteletét Petrozsény és Várpalota küldöttsége is, a wolfsbergi Bajtársi Egyesület tagjai díszsorfalat álltak a ravatalozó udvarán. A gyászszertartást végző pap egyszerű és hatásvadász elemek nélküli, őszinte és igaz beszédet tartott, a küldöttségek mind arról szóltak, hogy jó, igaz ember és barát volt. A meghitt búcsúünnepen többször megszólalt egy szaxofon, az ifjú férfi hangszere fájdalmasan és érzékenyen szólt, a Turandotból vett részlet befejező hangjai olyan sóhajtásszerűen haltak el, mintha Sanyi bácsi elsuhanó lelkét akarták volna megidézni.

Burda Sanyi bácsiból Alexander Burda lett, de sem anyanyelvét, sem magyarságát nem feledte el. Élete az elmúlt évszázad történetének egyéni sorsra történő kivetítődése, embersége a népek barátságának személyes megtestesülése.

Drága Sanyi bácsi! Köszönöm, hogy megismerhettelek. Nyugodj békében.